Kiállítás
Andrej Dmitrijevics Szaharov 1921. május 21-én született Moszkvában. Tudóscsalád sarjaként később maga is fizikusnak tanult a fővárosi Lomonoszov Egyetemen. A második világháború után egy atomfegyverek fejlesztésével foglalkozó laboratóriumban dolgozott. Fontos szerepet játszott a Szovjetunió első termonukleáris bombájának kifejlesztésében, melynek tesztelésére 1953 augusztusában került sor. Szovjet mintapolgárként 1950-ben Lenin-díjjal tüntették ki, és a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának legfiatalabb tagja lett.
A „szovjet hidrogénbomba atyjaként” tisztelt Szaharovot a kommunista rezsim is nagy becsben tartotta a Szovjetunió nukleáris hatalmának erősítéséért. Őt magát azonban egyre inkább aggasztotta a nukleáris kísérletek gyakoribbá válása, és lassan kezdett másként gondolkozni. Először csak a fegyverkezési versenyt utasította el, később azonban teljes mértékben az emberi jogok és a szabadság ügyének szentelte magát, amivel a Szovjetunió egyik legfontosabb másként gondolkodó értelmiségijévé vált.
1968-ban Szaharov titokban kiadta „Gondolatok a haladásról, a békés egymás mellett élésről és a szellemi szabadságról” című tanulmányát, melyben az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti békés együttélés megteremtését szorgalmazta. Emellett nyilvánosan védelmébe vette a politikai foglyokat, és 1970-ben bizottságot alapított az emberi jogok és a politikai perek áldozatainak védelmére. E nézetei miatt egyre gyakrabban kellett a szovjet rezsim megtorló intézkedéseivel és a sajtó kíméletlen támadásaival szembenéznie.
Szaharov 1975-ben Nobel-békedíjat kapott, de mivel nem hagyhatta el a Szovjetuniót, a díjat felesége, Jelena Bonner vette át a nevében Oslóban. 1980-ban megfosztották minden tiszteletbeli címétől, és 1986-ig házi őrizetben tartották. A glasznoszty idején azonban a kormánypolitika enyhülésével beválasztották a Tudományos Akadémia elnökségébe. Szaharov 1989-ben tagja lett a Szovjetunió Népi Küldöttei Kongresszusának is. Ugyanebben az évben, december 14-én hunyt el Moszkvában, 68 éves korában.